Beszámolók, kalauzok

Ezen a környéken néztük meg az első boulder helyet, ami egy kicsit csalódás volt. The wood of Selene, nem lenne rossz hely, alacsony, de szép mozgású gránit tömbök, nem túl bőrgyilkos, viszont agyon van szarva a hely (értsd: szarva). Szerencsétlenségére pont egy történelmi leletekkel teli erdőben van, ahol még egyéb turista butító elfoglaltságot is épített a helyi önkori, aminek eredményeként nagy a forgalom és kevés a budi. Ez egyébként egész (Szar)díniára jellemző. Valahogy hadilábon állnak a nyílvános vécével, és ennek látványos nyomai vannak lépten……

Sarrabus

8 évvel ezelőtt egy munkamániás szlovák fizikus, nem mellesleg mászó, Horvátországban jártában-keltében eljutott Hvar szigetének egy kis falucskájába, ahol megpillantotta az eszményi mászóhelyet. Mit tesz ilyenkor egy átlagmászó? Néhányan álmodozni kezdenek, hogy mit és hogyan másznának meg, az elszántabbak és serényebbek lehet, hogy neki esnek célszerszámmal és lelkes pionírként megnyitják az első utakat, hogy ezzel letegyék egy újabb mászó-cél első alapköveit. No, a baj csak az volt, hogy a sziklák nem átallottak magánterületen állni. Ezt egyébként magyar aggyal egészen nehéz elképzelni, vajon hogyan lesz több tíz méter hosszú 50 méter magas sziklafal a tengerparton valakié (és vajon mi lehet a földhivatali besorolása???). Valószínűleg a mi hősünk is így gondolkozott, amikor feltették neki élete nagy kérdését: Eladó, nem kell??? Emberünk pedig nem habozott, leszámolta a lét, összepakolta kis családját, és iziben átköltözött Sv. Nedjelja nem túl népes, viszont annál távolságtartóbb falucskájába. Tette ezt azért, mert úgy érezte, hogy a városi élet már nem neki való és a dolgok nem jó irányba tartanak. Persze, senki sem szent, vagy mondhatnánk, minden érmének két oldala van. Miro, mert fizikusunkat ezen a néven ismertük meg, nem saját örömére épített házikót frissen zsákmányolt telkére, és persze a közel 120 darab utat sem magának nittelte végig rögvest az első évben. Célja egy olyan mászóhely felépítése volt, ahol belépti díj fejében tálcán kapunk mindent, amiben az ínyencek is csak keresve találhatnak kifogást.

A romantikus bevezetőt nekünk a Hvar-on töltött 9 nap alatt sikerült verejtékes munkával felkutatnunk az amúgy nem túl hiteles helyi levéltárban, ezért az esetleges történelmi csúsztatásokért felelősséget nem vállal senki! (Egyébként, aki a szóbeszédnek hisz, az ezt is elhiheti!) 2011, február, bennünk van a bugi, de mivel táncolni nem tudunk, mennénk már mászni. A tél nem könyörül, többször elhúzza orrunk előtt a korán jött tavasz mézesmadzagját. Többen Ördögárokért kiáltanak, mások Gerit vizionalizálnak. Óvatos duhajok előtúrják Lumignano kallerüket, és számolják a napokat március 15-ig. Mi sem tennénk másképp, de most van időnk. Menjünk Hvar-ra! Már úgy is terveztük többször, csak az időjárás eddig kibabrált velünk. Infókat begyűjtöttük, pözsót agyig raktuk az okvetlenül fontos cuccokkal (melegszendvics sütő, hajszárító, biciklik, 10 kiló kaja, és persze slószok), majd röpke 10 óra alatt megérkeztünk úticélunkhoz.

Akiket csak a technikai információk érdekelnek, azoknak jelzem, hogy a végén csokorba gyűjtöttem mindent, úgyhogy itt és most kizárólag élmény és emlék beszámolót lehet olvasni!

Fut, Miro mindig fut, ég tudja miért, mikor itt mindenki be van lassulva. Ő dolga, biztos bedugva felejtette az elektromos fogkeféjét - gondoltuk - és boldog mosollyal elfoglaltuk apartmanunkat. Fura, több évi kemping, és csövezés után kicsit idegen a konyha és zuhany nyújtotta városi kényelem. Hogy fogunk így kikapcsolni?!

Első reggel 20 perc séta után konstatáltuk, hogy a mászóhely nem 10 percre van a falutól, mint ahogy vendéglátónk mondta….bár lehet, hogy Ő futva értette, vagy rossz úton megyünk. Mindkettő bejött. Azt hittem lesz valami tábla, jel, nyíl, vagy legalább egy steinman, de semmi. A paradicsom úgy látszik nincs kitáblázva. Kezdeti nehézségek után a látvány kárpótot. PAZAR. Nem biztos, hogy ez normális, úgy értem, hogy ez a hely valakié. Túl szép ahhoz, miért nem csináltak belőle nemzeti parkot……vagy, hogy még egyetlen ingatlan spekulánsnak sem jutott eszébe itt plázát építeni, az végleg érthetetlen. Nem áradoznék sokat a hely szépségéről. Csináltunk néhány képet, beszéljenek magukért, szigorúan amatőr szinten nagylátószög nélkül. Jellemző, nem vagyunk egyedül, lengyelek, huhh, épp mennek, csak mi leszünk mászók. Ez már döfi, Ádám és Éva sem állt sorban a paradicsomban! De nini, magyarok, rögtön hárman. Ilyen ez a nép, kevesen vagyunk, mégis mindig összefutunk. András, a magyar hadtest nagyvezíre. Többszöri látogatás után szívében tele a világ bújával- bajával megkérdezte Miro-t tavaly nyáron: Nem dolgozhatnék nálad? És mint ezen a helyen már többször is, a válasz a DE és a MIÉRT NE szavakból állt. Szóval újdonsült barátaink most épp Miro-nak húzzák az igát koszt kvártélyért, és talán másért is. Persze az elsődleges cél a mászás Európa Tájföldjén (ezt nem én mondom, így fogalmaz B. Cuic a Horvát kalauzban).

Néhány bemutatkozó mondat után nekiálltunk a kőnek. Minősége szinte kifogástalan, még a könnyű utak is tapadnak(ezt a klassz tengeri sós levegőt palackozni kéne, milyen jól lehetne kezelni vele a fáradt fényes fogásokat is itthon J). A formák tárháza kimeríthetetlen. Sárgás mészkő, helyenként kristályos, néhol szürke és fehér, vízmosta. Persze a legjellemzőbb fogások kancsók, zsebek, mélyedések és lyukak. Uram atyám, a 70-es kötél itt kevés! Legalábbis, ha valaki egyben szereti mászni a 40 méteres gyönyörűségeket. No, nem baj, átszerelés, fentről biztosítás, kicsi nagyfal, kicsi tengercsobi, van itt minden. A díszlet szinte már giccsbe hajlik: partra vetett hajó az öbölben, ösvény a nádasban, és szikrázóan fehér sziklák mindenhol. Első nap végére kicsit visszavettem az arcomból. Hiába, a téli pihenő, vagy csak fura a szikla, nem tudom, de a helyiek is azt mondják, hogy a könnyebb utak kicsit nehezebbek, a nehezek meg kicsit könnyebbek. Nem baj, az időjárás napról napra javul, lekerül a pufi, 5 perc múlva már a póló is meleg. Nyár van nyár, és ettől a mászókedv is fokozódik. A 3. napra készre másszuk a lábunkat, és főleg a bőrünket. Nem kímél minket a szikla, az ujjaink olyan érzékenyek, hogy a teát már termosszal sem tudjuk megfogni, annyira égeti a kezünk.

Pihenő nap. Állítólag jön a Bora, vagy a Misztrál, vagy a Jugó. Nekünk mindegy csak ne essen. Biciklizni meg még esőben is lehet, ha csak szemerkél. Irány Hvar, jah persze hogy a város, át a hegyeken, végig a földutakon. Hihetetlen mennyi itt a hegy és a szikla. Elképesztő, hogy az egész szigeten 1, azaz egy darab mászó van hivatalosan. Hvar álmos még, a kávézókban csak a helyi nyugdíjasok tivornyáznak. A vár sincs nyitva, de nem baj, kárpótol minket a mediterrán tavasz. A fák már virágba borultak. Kaktuszok mindenhol. A zöld és kék színorgiát itt ott citrom- és narancsfák pettyezik tarkábbá. Nem jó ezt látni, mármint, hogy ilyen messze van az otthonunktól. A depressziót biztos nem itt fedezték fel. Bácsi satyakban ül a csónakjában, hálót foltoz…..anyám, Hemingway kisétált az utcára és ihletet kapott. Gyorsan elhessegetjük Pest, és a szmog-riadó felsejlő képét, hiszen még a fele hátra van.

5. nap: az idő ismét kegyes hozzánk. Gyorsan fáradunk, áthajlanak a falak, nem nagyon, de szinte minden útban van egy kis dőlés, de minimum egy pocak. Elsétálok halált megvető bátorsággal a part végére a torony utáni részre. Utamat két kötél segíti a morajló tenger felett. Veronka szúrós tekintetét a tarkómon érzem, miközben kétségbeesetten vizsgálom az átjutáshoz kikötött cafrangokra szakadt hajdan volt mászókötelet, amibe épp kapaszkodom. Időközben (mármint a 2007-es kalauzhoz képest) nitteltek itt is még vagy 10 utat. Topo persze jár a mászáshoz, ez benne van az árban. Kicsit talán a kalauz szebben van rajzolva, és az utak vonalvezetése jobban látszódik, viszont a helyiben benne van az is, hány nitt van az útban. Ami nem elhanyagolható, mivel láttam olyat is, amihez 20 köztes kell, ha végig akarjuk mászni, vagy ha félősek vagyunk.

Ismét következik egy pihi nap, kicsit az időjárás miatt, kicsit mert fáradunk. Nem baj, körülnézünk a többi városban is. Este Andráséknál voltunk vendégségben….ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy lesétáltunk az apartmanunk alsó szintjére. Házi készítésű olíva bogyó, citrom pálinka, és rakija. Hangulatos kis szoba, mindennek meg van itt a helye, átitatva hagyománnyal, és tradícióval, mint általában minden, ami a Miro féle birodalomhoz tartozik. Az egyetlen, ami megtöri a harmóniát, a közel 80 cm átmérőjű plazma TV a sarokban…hm, esendő az ember. Utolsó napra leköltöztünk Cliffbase-re, egy kis szervezésbeli hiba okán, de nem is sajnáltuk. A sziklába vájt házikó romantikus idillje olyan hívogatóan integetett felénk minden reggel, mikor a mászás felé elhaladtunk előtte. Itt mindennek van helye, de ha nincs, akkor fel lehet akasztani, mert akasztó az fejenként legalább 30 db. Nincs olyan eszköz, amit ne lehetne használni még valamire. Az áramot egy kis napelem szolgáltatja, ennek megfelelően elektromos készülék nem nagyon van. Gázfőző, petróleum lámpa, szabadtűzön főzés viszont igen.

Az út kocsival Splitből és Drvenikből abszolválható. Split gyorsabb, utóbbi olcsóbb még akkor is, ha a pályadíjat, és a benzint is beleszámoljuk. (autó 90kn, személy 13kn Drvenikből). A Spliti komp 2 óra, a másik fél, viszont délebbre van, és a szigeten is kb. még másfél óra kocsival, mivel nagyon szerpentines. Jutalmul viszont van egy nagyon durva 1400m hosszú alagút a végén, mindenféle támfal és világítás nélkül (klausztrofóbiások csukják be a szemüket és mondogassák, hogy pápápápá). Drvenikig kb. 820 km, és ha Brelánál lejövünk a pályáról, akkor 207kn (oneway) a pálya. A kompot nem kell előre foglalni, de érkezési sorrend van, ezért nem érdemes utolsónak odaérni! www.jadrolinija.hr -en találhatóak a komp indulási időpontjai. Most a szállás apartmanban 12eur/fő, a parton a házikóban 8eur/fő (teljesen rendben van, csak kint van a budi a fal alatt, és még nincs fürdő, csak hideg víz, most készítik a fiúk a vizesblokkot, állítólag nyárra kész). A mászás 4eur/fő, ami a fele, ha Miro intézi a szállást, és ingyen van, ha a bungiban alszunk.

A legtutibb és legolcsóbb megoldást persze ismét mi magyarok találtuk meg: vonat-Zagreb, busz-Split, komp-Stari-Grad, autó Miroval-Cliffbase. Koszt és kvártély fejében robot délután 1-ig, utána szabadfoglalkozás, vagy mászás. Így állítólag 25.000 Ft/fő.

A mászáshoz vigyünk legalább 70-es kötelet, mert úgy sokkal gyorsabb, de a 80-as a tuti. 60m-est csak kezdőknek érdemes vinni, mert nincs minden útban ereszkedő stand.

Ragasztott nittek vannak mindenhol és kosszarv (nem hiába szlovák szokás).

Inkább könnyebb utak vannak, de aki 7b-ig van kalibrálva, az biztosan megtalálja a számításait.

Ha már nem bírjuk a családot, vagy mindent megmásztunk, akkor jöhet a deep water tovább a parton több száz méteren keresztül. Egyéb mászóhely van néhány a közelben, de sajnos nem jutott rá idő, hogy megnézzük őket. Biztosra veszem, hogy ami a kallerben van, annál már most több út van.

Alternatív időtöltés: kajak, szörf, bicikli, túra, és ivászat.

Adományvonal: 0630-236-7820 Német András

Ő még szeptember végéig ott székel, ha neki telefonáltok, akkor egyrészt nem kell az angolt gyakorolni, másrészt Miro hálás lesz neki érte.

Ha akartok még képeket, vagy csak kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen arc ez az András, akkor nézzétek meg a blogját: www.andrewinhvar.blogspot.com

Turkevei-Nagy József